A Műegyetem Incepciója

“Engem kerestél és én is kerestelek téged. Most végre itt vagy, a Műegyetemen. Már vártalak.

Hosszú lesz az utad a diplomáig, de mielőtt elindulsz, valamit tudnod kell. Itt van két pirula, az egyik kék, a másik piros. Választanod kell, most. Ezután nincs visszaút. Ha a kéket választod, elalszol, és reggelre elfelejted ezt a beszélgetést. Ha a pirosad választod, megismerheted a valódi tudás árát. De ne feledd: csak az igazságot nyújthatom neked, semmi többet.

Bizonyára hallottál a Mátrixról. Nem, nem a Kollégium ablakaiban játszódó filmről van szó. A Műegyetem Mátrixáról. Ezt kerested, mégsem tudod pontosan mi is ez? Dőlj hátra és elmesélem!” /A Műegyetem Mátrixa, Németh Krisztián, Impulzus, 2015/

 

A professzor a katedrán áll, kezében barnás, szakadozó lapok, sűrű sorokkal teleírt jegyzetek. A táblát nézi, a 3 méter magas fekete monstrum aljára felírt, a tökéletes gondolatmenetet lezáró képletet szemléli. A csendes teremben jól hallható a diákok nyugodt szuszogása, közben a távoli félhomályba merülő padsorokból fel-fel hangzik egy ásítás.

A professzor komoly szaktekintély, az ismertetett tételek némelyike az ő nevéhez fűződik, a hivatalos jegyzet is a keze munkája. A tárgy, amit immáron 30 éve oktat, saját meglátása szerint fontos és nagyban hozzájárul diákjai szakmai előremeneteléhez. A ZH és a vizsga eredmények mégis botrányosak, a bukási arány pedig évről-évre romlik. A professzor szerint a diákok a kék pirulát választották, így ő tehetetlen. Mivel a számonkérései minden alkalommal mások és a teljes anyagot lefedik, így ezt a tárgyat, szerinte, csak a piros pirulával lehet elvégezni, de ő mégsem győzheti meg a diákokat, hogy azt vegyék be, hiszen már döntöttek. Rosszul.

A fiatal adjunktus, aki keresztféléven viszi a tárgyat, még nem hallott a Mátrixról, ő nem tudja, hogy a diákok már elvesztek. Óráit egy kisebb termben tartja, mivel a diákok keresztféléven köztudottan nem járnak be órára. Alapvetően ezért is kaphatta meg a tárgyat, nem különösebben számít, hogy ki tanítja azt a néhány diákot, aki résztvesz.

Az adjunktusnak nincsen jegyzete, óráit fejből tartja, néha improvizál, időnként egy-egy tételt rosszul ír fel és a helyben konstruált bizonyítás közben korrigálja azt. Ő nem ír fel minden tételt a táblára, sőt táblaképe szedett-vetett, sokszor áttekinthetetlen. Viszont rengeteget magyaráz és közben kérdez. Diákjait bíztatja, hogy gondolkozzanak és segítsenek neki megoldani a problémákat.

A teremben 30 toll monoton sercegése és a táblát szemlélő értő tekintetek váltják egymást. A szünetekben gyakorta alakulnak ki beszélgetések az oktató és diákjai között.

Sajnos az ő bukási arányai még rosszabbak, a 600 keresztfélévesből csupán 30-an tudták teljesíteni a vizsgát.

 

E 30 diák végül diplomát szerez és kiváló mérnök lesz, a másik 570 diák, akik e félévben nem jártak órára, hiszen korábbi tapasztalataik alapján a tárgyat teljesíthetetlennek érezték, végül más, egyszerűbb szakmát választ.

A rossz statisztikák miatt a következő félévben ismét a professzor tartja a tárgyat, a könnyebb megértés érdekében újabb 3 tétellel bővítve az anyagot.

A gondolat olyan, mint egy vírus. Ragályos és kiirthatatlan. Az ötletmagból kifejlődött kész gondolat meghatároz téged, vagy elpusztít. /Eredet, 2010/

Ki él a Mátrixban, a diákok, vagy az oktatók? És ki választja a pirulát?